Lakásbiztosítás kategória bejegyzései

Felelősségbiztosítás a lakásbiztosításban

Lakásbiztosításokban alapesetben manapság már mindig szerepel felelősségbiztosítási kockázat is több millió forint összegben. De mi az a felelősségbiztosítás?

Röviden a másnak okozott személyi sérüléses kár és szerződésen kívül okozott dologi kár miatti kártérítési kötelezettség. A “szerződésen kívüli” dologi kár azt jelenti, hogy a lakásbiztosításban foglalt vagyontárgyakon kívüli dolgokra vonatkozik.

Nézzük példákkal:
felelősség tűzAz Ön lakásában tűz üt ki és az átterjed a szomszéd lakásra is. A szomszéd lakásában keletezett kárt téríti a felelősségbiztosítás.

Kerékpárral (kerekesszékkel) véletlenül balesetet okoz. Lehet személyi sérülés is de lehet csak dologi kár is. A felelősségbiztosítás ebben helytáll az okozott kárért.bicycle-311520_640

 

 

 

Felelősség az alap felelősségen kívül lehet speciális is, mint például sport-, sírkő-, gyermek-, ebtartói felelősség. Ezek általában pluszként kérhetőek a biztosításhoz (igény szerint) vagy a nagyobb, bővebb fedezetű csomagok már tartalmazzák.

A lakásbiztosítás megkötése mindig az egyedi igényekhez igazodva kell történjen csak úgy biztosítható a szükséges védelem.

További kérdése van a fentiekkel kapcsolatban? Írjon nekünk vagy hívjon minket, segítünk!

 

 

Adminisztrációs díj

Egy biztosítás megkötésekor számtalan papírt írunk alá, melyek között vannak olyan kitételek is, mint például az adminisztrációs díj megfizetésére vállalt kötelezettségünk. Ezzel elsősorban vagyon– és életbiztosításokhoz kapcsolódó feltételekben találkozhatunk. De mi is ez az adminisztrációs díj?

adminisztrációs díj

A biztosító egyes eljárásokkal összefüggésben felmerült költségei megtérülésére számíthatja fel:

  • ha a biztosítási szerződésünkben a díj megfizetését nem készpénz-átutalási megbízással (sárga/fehér csekk) vállaltuk megfizetni, azonban később mégis így szeretnénk a díjfizetést teljesíteni (a szerződésünk módosítása nélkül)
  • a biztosító által megküldött készpénz-átutalási megbízás ismételt megküldését igényeljük (mert elveszett, megrongálódott, stb.)

Az adminisztrációs díj mértéke általában: 400 Ft

Lakásbiztosítás duplán?

Társasházakban az ingatlan biztosítását a közös költségben fizetik meg a lakók

A lakásbiztosítások esetében alapesetben két dologra szerződhetünk. Ingó (bútor, berendezés, stb.) és ingatlan (épület) vagyontárgyakra. Általában ezt a két dolgot együtt kérik az ügyfelek, hiszen a teljes körű védelem csak így biztosított. Családi házaknál ez értelemszerű is, de mi van a társasházaknál?

A társasházaknak elméletileg kötelező az épületre társasház biztosítással rendelkezniük. Ezt a tényt a lakógyűlésen meg is beszéli egymással a lakóközösség, mert ebben a dologban is közösen kell dönteniük, hiszen a társasházakra kínált biztosítások esetében ugyanúgy lehet válogatni a biztosítók között, mint az egyéb biztosításoknál.
A meglévő biztosítás kötvényszámát és a biztosító nevét a közös helyiségben kell kifüggeszteni.

panelház
Társasházakban az ingatlanra vonatkozó biztosítást a közös költségbe építve fizetik meg a lakók

A társasház biztosítás minden esetben az ingatlanra vonatkozik és a közösség érdekét szolgáló kiegészítő biztosításokkal lehet még ellátni, mint pl. a közös helyiségekben lévő ingóságok. Vagyis a lakásokon belüli vagyontárgyak, ingóságok biztosítását egyénileg kell megkötniük a lakóknak.

És itt jön a csavar, mert sokan úgy kötik meg a biztosítást, hogy teljes körűt (ingó és ingatlan) választanak és ezzel máris megduplázták a fizetnivalójukat. Miért? Mert a közös költség részét képezi az ingatlanra kötött biztosítási díj és az egyénileg megkötött biztosításban is megfizeti azt újra a lakó.

Tehát, ha Ön társasházban él és lakásbiztosítást szeretne kötni, előbb tájékozódjon a közös képviselőnél a társasházi biztosításról.

Kérdése van a fentiekkel kapcsolatban? Írjon nekünk vagy hívjon minket, segítünk!

Egy perc is elég a besurranó tolvajoknak

Óvatos becslések szerint is évente több tízezer alkalommal tulajdonítanak el besurranó tolvajok kisebb-nagyobb értékeket a hazai ingatlanokból. Ezek jó részéről nem is készül jegyzőkönyv, hiszen a felderítés legtöbbször esélytelen, a lakásbiztosítások pedig ma még szinte kizárólag csak erőszakos behatolás esetén fizetnek lopáskárt az ügyfeleknek. Érdemes tudni, hogy ma már besurranó, sőt, beengedett személyek által elkövetett lopásokat is téríthet egy jól megválasztott lakásbiztosítás. Persze a legjobb védekezés ebben az esetben is a megelőzés – hívja fel rá a figyelmet a Genertel.

„A klasszikus lakásbiztosítási módozatok sokszor a nem megfelelő zárszerkezetet is kizáró okként kezelik, pedig nagyon is életszerű helyzet, hogy a nyitva hagyott ajtón erőszak nélkül behatoló, vagy éppen jóhiszeműen beengedett elkövető károsít meg bennünket – mutat rá egy jellemző problémára Sebestyén László, a Genertel ügyvezető igazgatója.

A régebbi lakásbiztosítások ilyen esetekre nem nyújtanak védelmet, de ma már megjelentek a lakásbiztosítási piacon olyan termékek, amelyek az ily módon ellopott vagyontárgyak, sőt akár készpénz után is kártérítést nyújtanak.

A probléma azért is aktuális,  mert a jó idő beköszöntével érkezik el a besurranó tolvajok szezonja: a szellőztetésre nyitva hagyott ajtók és ablakok, a kertbe kilépők által néhány percre be nem zárt ajtók mind ideális alkalmat kínálnak a bűnözőknek.

A rövid időre magára hagyott lakásból a besurranók főként készpénzt és kisebb elektronikai eszközöket (pl. mobiltelefon) tulajdonítanak el. A fent említett okos lakásbiztosítások évi egyszeri alkalommal 40-50 ezer forintig térítik ezeket a károkat, amennyiben rendőrségi jegyzőkönyv is készül az esetről. Vagyis aki rendelkezik ilyen biztosítással, az is csak egyszer “lehet feledékeny”, a legmegfelelőbb megoldás az ilyen problémák kivédésre mindenképpen a megelőzés.

A besurranóknak egy perc figyelmetlenség is elég

1 millió forintos kár- veszélyes készpénz
Kecskeméten egy 81 éves asszony tűzifát vett, az áru kifizetése után vette észre, hogy eltűnt az otthon tartott 1 millió forintja – a besurranók kihasználták a hölgy figyelmetlenségét. Ebből is látszik, trükkökben nincs hiány. A megelőzés és a megfelelő biztosítás kiválasztása mellett az is fontos, hogy ne tartsunk otthon nagyobb mennyiségű készpénzt – az okos biztosítások is csak nagyjából 50 ezer forintig térítik meg a kárunkat ilyenkor.

A Genertel azt ajánlja, hogy bármilyen meleg van is a lakásban, csak akkor szellőztessünk, ha a bent tartózkodunk. Ha viszont elhagyjuk a lakást, mindig zárjuk be az ajtót, még ha egy-két percre szándékozunk is kilépni – ennyi idő ugyanis bőven elég a baj megtörténtéhez.

Az ajtó kulcsait ilyenkor is tartsuk magunknál, mert a biztosnak hitt rejtekhelyeket a tolvajok rutinból, gyorsan megtalálják, főleg, ha előzőleg ki is figyelik – ez sem ritka ugyanis.  A lakás elhagyásakor gondosan ellenőrizzük, hogy az ajtók és ablakok zárva vannak-e. A bukóra nyitva hagyott ablak ugyanúgy nem képez komoly akadályt, mint a redőny vagy a szúnyogháló. Sőt, azt is vegyük figyelembe, hogy egy kis testméretű behatoló a mellékhelyiségek pici ablakain is be tud mászni.  Az udvaron álló autóban se hagyjunk soha értéket.

A biztonságról ne feledkezzünk meg a nyári kerti munka hevében, különösen vigyázzunk a nyitott ablakokkal, ha lakásunk a földszinten van. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság múlt héten adott ki hasonló figyelmeztetést, mint írják, olyan esettel is találkoztak, hogy valaki az ajtaja előtt dohányzott, de a tolvaj így is bejutott az előszobába és kifosztotta a kabátok zsebeit.

Ismeretlen személyt csak indokolt esetben engedjünk be a lakásunkba, bárki ismeretlen történetét fogadjuk egészséges gyanakvással. Gyakran e személy elterelő tárgyalása segíti elő, hogy közben a bűntárs szabadon garázdálkodjon a lakásban vagy udvarban!

„Különösen a családi vagyontárgyak zömét védő lakásbiztosítások esetében fontos, hogy azok az életszerű helyzetek minél szélesebb körére fedezetet nyújtsanak.” – teszi hozzá Sebestyén László. Példaként említhető, hogy a Genertel – a fenti elvet szem előtt tartva – mostantól a besurranó tolvajlás és készpénzbiztosítás lehetősége mellett többek között a család autójára európai assistance- és segítségnyújtási szolgáltatást, a lakásban található háztartási- és szórakoztató elektronikai eszközökre pedig 5 éves kiterjesztett garanciát nyújt.”

 

forrás: privatbankar.hu